Várnagyi Kinga

 

1.B osztály - hagyományos osztály, emelt óraszámú német nyelvi oktatással

Dr. Tarnai Istvánné

Várnagyi Kinga

 

„…a gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat. Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják, hova tartoznak, de ugyanígy szárnyakat is, amelyek az egyiket a kényszereitől és előítéleteitől szabadítják meg, a másiknak lehetőséget adnak új utakat bejárni vagy inkább repülni.”  (Goethe)

Kedves Szülők!


Várnagyi Kinga vagyok. Negyedik éve működünk egy párként kolléganőmmel, Györgyivel. Jelenleg első közös osztályunkat kísérjük a fejlődés, tanulás kihívásokkal teli útján. A négy év alatt osztályunk létszáma gyarapodott külföldről érkező, magyarul nem beszélő kisgyerekkel, más iskolából érkező tanulókkal.
Minden akadályt, nehézséget legyőzve egy igazi osztályközösség alakult ki. Sokfélék vagyunk, egymást segítve, türelemmel és szeretettel találunk megoldást mindenre. 
Az online oktatás időszaka új kihívások elé állított minket is. A szülők és a gyerekek érdekeit alapul véve, kis létszámú csoportokban napi szintű online órákon valósítottuk meg azt, ami lehetett. Támogató, összetartó szülői háttér segítségével nem csak ezt az időszakot mondhatjuk sikeresnek, de az iskolán kívüli kirándulásaink, élményeink számát tekintve gazdag négy évet tudhatunk magunkénak.


„Mert a tanulás öröm is lehet”.


Reméljük, hogy a következő kis csapatunkkal is sok közös élményben lesz részünk, családias hangulatot tudunk kialakítani játékokkal, kirándulásokkal, beszélgetésekkel és sok-sok nevetéssel. Arra törekszünk, hogy a biztonságot nyújtó családi és óvodai közeg után az iskolában is megtalálják a nyugalmat, szeretetet, elfogadást.


Sajnáljuk, hogy a személyes találkozást a helyzet nem teszi most lehetővé!


Bízunk benne, hogy az adott feltételek mellett is a legideálisabb döntést tudják meghozni gyermekeik érdekében.


Izgatottan várjuk a kis első osztályos Deákos Diákokat!

Kinga és Györgyi