Királyok és fejedelmek útján Erdélyben
A „Határtalanul program” keretében a 2022/23-as tanévben a 7. évfolyam néhány 8.-os tanulóval kiegészülve és 4 kísérőtanárral elindulhatott Erdélybe. A kirándulás 2023. 05. 29-én, azaz hétfőn reggel 5:15-kor kezdődött, amikor mindenki megérkezett a Petőfi utca és az Őz utca kereszteződéséhez, ahol várt ránk a busz. Elbúcsúztunk szüleinktől, majd 5:30-kor, a létszámellenőrzés után elindultunk a határátkelő felé. Mindenki kicsit álmosan, de izgatottan várta, hogy elhagyjuk az országot.
Az út eléggé hosszúnak tűnt, így mindenki valakivel beszélgetett vagy játszott. Később, amikor elérkeztünk a határhoz, aggodalmunkkal ellentétben nem kellett kipakolnunk a buszból, és 15 perc elteltével már átléphettük a határt. Észrevettük, hogy időeltolódás van, ugyanis ott egy órával későbbre jár az idő, mint Magyarországon. Amikor elérkeztünk az első faluba, mindenki kíváncsian nézett ki az ablakon.
Az első úticélunk ezen a napon Máriaradna kegytemploma volt, a történelmi Magyarország egyik legfontosabb Mária-kegyhelye. Itt megismerkedtünk első idegenvezetőnkkel, és vele együtt elindultunk Solymos várához, ahova a felvezető út nem volt a legegyszerűbb. Kicsit csúszós sziklákon és eléggé meredek terepen kellett felmásznunk, de végül mindenkinek sikerült. A következő helyszínünk Marosillyén Bethlen Gábor szülőháza volt. Itt rendhagyó történelemórán vehettünk részt, majd egy dokumentumfilmet láthattunk a ház történetéről. Ezek után elindultunk a szállásra, Csernakeresztúrra. Négy különböző, egymástól nem messze lévő panzióban helyeztek el bennünket, ahol már mindenki éhesen várta a vacsorát, majd annak elfogyasztása után volt egy kevés szabadidőnk. Később mindenki elkészült a lefekvéshez, majd 23:00-kor takarodó volt.
A második napon reggel svédasztalos reggeli várt ránk. Miután megreggeliztünk, kaptunk ételcsomagot, ami kettő szendvicsből és egy süteményből állt, azután indult a program. Az első megállónk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány volt, ahova adományokat vittünk. Megismerkedhettünk az ott élő gyerekek mindennapi életével és helyzetével. Körülnéztünk a kolostor külső és belső tereiben. Következőnek Déva várába másztunk fel, ahol figyelnünk kellett, nehogy összefussunk pár viperával. A várkapu átlépése után körülbelül 246 lépcsőfokból álló lépcsőn mentünk tovább, ami nem kicsit volt fárasztó. Ezek után a következő állomásunk Demsus egykori római temploma volt. Itt a pap fia mutatta be a templom történetét. A napunk utolsó helyszíne Vajdahunyad vára volt. Sajnos közben jól eleredt az eső, így mindenki esőkabáttal vagy esernyővel felszerelkezve jutott el a várhoz. A várban megismerkedhettünk a Hunyadi család életének történetével és néhány megmaradt tárgyat is láthattunk, a trónteremben - megannyi történelmi esemény és fontos döntés helyszínén – emlékezhettünk elődeinkre. Szerencsére a várban tett látogatásunk alatt elállt az eső, így már nem kellett futni a buszhoz. Volt még körülbelül 20 – 25 perc szabadidőnk az indulás előtt, így körülnézhettünk a bazársoron. Vacsora után közösen elindultunk az utcában lévő kicsi és zsúfolt játszótérre, ezért inkább beszélgettünk vagy a mellette lévő kondigépeket próbáltuk ki. Mikor visszaértünk a szállásra, már eljött az ideje a lefekvésnek.
Szerdán, azaz a harmadik napon elköszöntünk csernakeresztúri vendéglátóinktól, és elindultunk a feredőgyógyi vízeséshez. Lenyűgöző látvány volt! Innen Gyulafehérvárra vezetett utunk. Megnézhettük a fejedelmi palota épületét, a püspöki palotát és az érseki székesegyházat, melyben a Hunyadiak nyugszanak. Ezután Magyarigenben az ott dolgozó lelkipásztor bemutatta nekünk a templom épületét. Sajnos elromlott az idő, így siettünk Nagyenyedre, ahol a Bethlen Gábor kollégiummal és annak történetével ismerkedtünk meg, majd rövid szünet után indultunk Torockószentgyörgyre. Vagyis indultunk volna, ha a szakadó eső nem jön közbe. Így az ottani várrom megtekintése elmaradt, de senki sem bánta, mert így is későn és fáradtan értünk vissza az új szállásokra, Torockóra. Mielőtt megérkeztünk volna, izgultunk egy kicsit, hogy milyenek lesznek a szobáink (mert az egyiket még az internet sem ismerte), amelyek bár régiesek, de szépek voltak.
Csütörtökön kicsit más és szerintem jobb volt a reggeli kínálat, mint az előző szállásainkon, itt még gyümölcsöt is kaptunk az uzsonnás csomaghoz. Ezen a napon az első célunk a Tordai – hasadék volt. Túráztunk az erdőben, közben jókat beszélgettünk és szép helyeken jártunk. Ezután jött a tordai sóbánya, utunk egyik csúcspontja! Háromszáz métert gyalogoltunk befelé a hegy gyomrában egy hosszú alagúton, majd megnéztük a sóbányában kialakított kiállítótermeket. Ezután még mélyebb pontra mentünk le: több mint 100 méterre voltunk a felszíntől egy hatalmas csarnokban. Itt játszóteret, pingpongasztalokat, koncerttermet, óriáskereket lehetett használni, és képzeljétek, még egy tó is volt, amin csónakázhattunk. Ezt mindenkinek látnia kell! A sóbánya után Kolozsvárt vettük célba, ahol megnéztük Mátyás király szülőházát és szobrát, valamint a Szent Mihály-templomot. Kaptunk 45 perc szabadidőt, amit ki is használtuk néhány gyorsétterem, kisebb bolt felfedezésére.
Pénteken reggel, az utolsó napunkon megreggeliztünk, készítettünk magunknak elegendő ételt a hosszú hazaútra, majd elindultunk Körösfőre, a református templomhoz. Itt Károly tiszteletes úr mutatta be a templom történetét és díszítését. Ezután Nagyváradra vezetett az utunk, ahol körülbelül egy másfél órás idegenvezetés során megismerhettük a város néhány nevezetes épületét és szobrát, például a római katolikus székesegyházat, mely előtt Szent László király szobra áll, a Szent László teret, a Fekete Sas Palotát és a Városházát. Közkívánatra elmentünk bevásárolni, hogy ne csak az elménket, hanem a gyomrunkat is tápláljuk, majd elindultunk hazafelé. Két-három óra után értünk Nagylakhoz, a határátkelőhöz, ahol nem mentek olyan gyorsan a dolgok, mint idefelé. Elkérték mindenkinek a személyi igazolványát vagy útlevelét, leellenőrizték, és bizony sokat kellett várni, mire visszaadták őket. Este kilenc felé megérkeztünk az iskolához, ahol elköszöntünk egymástól, és végre üdvözölhettük a szüleinket.
Az erdélyi út ezzel véget is ért. Nagyon jól éreztük magunkat és reméljük, hogy a még előttünk álló egy tanévben hasonló, élményekben gazdag kirándulásban lesz részünk.
Szeretnénk megköszönni osztályfőnökeinknek, hogy pályáztak erre a fantasztikus programra és kísérőtanárinknak, hogy türelemmel viselték ügyes-bajos dolgainkat!
Nagy Barnabás 7.b