Közösségi szolgálat

A közösségi szolgálat dokumentumait a dokumentumok neveire kattintva töltheti le. 

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati szabályzat

2011. évi nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az érettségi bizonyítvány kiadásához 50 óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges, amelyet első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulóknak kell igazolniuk. Ez először a 2012/2013. tanévben 9. évfolyamos középiskolai tanulókat érintette. A tanulók számára a középiskolák a 9-11. évfolyamon lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezik meg a közösségi szolgálat teljesítésére alkalmas tevékenységeket.

Szervezetek, melyekkel iskolánk együttműködési megállapodást kötött:

Szervezet Iskolai kapcsolattartó
Baranya Megyei Diáksport Tanács  Nyirő Gizella
Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság   Nyirő Gizella
Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft.  Nyirő Gizella 
Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium   Nyirő Gizella
Hit Gyülekezete  Nyirő Gizella 
Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata Pécs  Nyirő Gizella 
Kertvárosi Óvoda Enyezd u. 1. sz. Tagóvodája  Nyirő Gizella 
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Harkány  Nyirő Gizella 
Leőwey Klára Gimnázium  Nyirő Gizella 
Menedék Ifjúsági Civil Szövetség  Nyirő Gizella 
Meseszép... (A PTE jótékonysági programja)  Nyirő Gizella 
MKOSZ Baranya Megyei Szervezete  Nyirő Gizella 
Nagykorpádi Pöttömpark Napköziotthonos Óvoda   Nyirő Gizella
Ófalu Község Önkormányzata   Nyirő Gizella
Pécsi Állatkert Közhasznú Nonprofit Kft.  Nyirő Gizella 
Pécsi Torna Egyesület   Nyirő Gizella
Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola   Nyirő Gizella
Pécs Városi (Megyei) Testnevelő Tanárok Egyesülete   Nyirő Gizella
Pécsbányai Kulturális Egyesület   Nyirő Gizella
Pécsi Vasutas Sportkör   Nyirő Gizella
PMFC Sport Kft.   Nyirő Gizella
PTE Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztálya   Nyirő Gizella
PVSK Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály   Nyirő Gizella
Rátgéber Kosárlabda Akadémia Alapítvány  Nyirő Gizella 
Retextil Alapítvány  Nyirő Gizella 
Szentesi Felsőpárti Óvoda  Nyirő Gizella 
Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistéréségi Társulás  Nyirő Gizella 
Színes Gyöngyök Egyesület  Nyirő Gizella 
Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola  Nyirő Gizella 
Várpalotai Összevont Óvoda és Bölcsőde   Nyirő Gizella
Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.  Nyirő Gizella 
Fit-Világ Stúdió Kft.  Nyirő Gizella
Kozármisleny Sportegyesület  Nyirő Gizella
Ormánsági Aprófalva Óvoda és Konyha  Nyirő Gizella
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola  Nyirő Gizella

A közösségi szolgálat koordinálásának felelőse Nyirő Gizella.


E-mail: nyiro.gizella@gmail.com

Ha a fenti táblázatban nem szereplő szervezetnél szeretne valaki szolgálatot teljesíteni, akkor keresse osztályfőnökét vagy Fodor Bálintot, hogy felvehessék a kapcsolatot az adott szervezettel egy esetleges együttműködési megállapodás megkötése érdekében.

 

Egy 11-edikes tanuló véleménye a közösségi szolgálatról:

"A közösségi szolgálatot a hosszúhetényi Zengő óvodában végeztem 2016 nyarán. Én is oda jártam annak idején és nagyon jó volt az immáron felújított épületbe visszatérni. Mikor szóltam, hogy két barátnőmmel szeretném ezen a helyen ledolgozni az 50 órát, kedvesek és segítőkészek voltak. A tanév befejeztével meg is kezdődött a gyermekekkel való foglalkozás, ételosztás, kisegítés. Az óvónők egy részét ismertem, de nem csak ők, hanem mindenki más rendkívül barátságos volt velünk. A gyermekek is nagyon megszerettek minket a közösségi szolgálat elvégzése alatt. Elkezdtek hozzánk kötődni, és nekünk mondták el kéréseiket, prob-lémáikat, ami nagyon jól esett. Mikor véget ért a munkánk, fájó szívvel vettünk búcsút mindenkitől. 

Szerintem az egy jó dolog, hogy már nem kell szerződést kötnie az iskolának a kiválasztott intézménnyel, egyesülettel, mert így sokkal egyszerűbb lépésekkel lehet elhelyezkedni. Az ember azt hinné, hogy ez elég sok időt vesz igénybe és, hogy elveszi a szabadidejét, pedig egyáltalán nem erről van szó. Nagyon hamar letelt a szolgálati idő. Szinte észre sem vettük és már készen is volt. Ehhez az is szükséges, hogy olyan helyet és tevékenységet válasszunk, amely közel áll hozzánk és szívesen dolgozunk. Mindenképpen 12. osztály előtt ajánlatos el-végezni, mert a végzős évvel járó terhek tényleg elveszik a diákok idejét. 

Jó volt egy kicsit belerázódni abba, hogy reggel felkelünk, de nem iskolába, hanem egy „mun-kahelyre” igyekszünk, odaérünk, köszönünk a „munkatársaknak”, és nekikezdünk a feladatainknak. Eleinte furcsa volt, de egyre jobban belejöttünk. Személy szerint nem változtatnék semmilyen közösségi szolgálathoz kapcsolódó szabályon, ha ennek a módja és rendszere így marad, semmilyen probléma nem várható."

 

Egy 12-edikes tanuló véleménye a közösségi szolgálatról:

"Az, hogy egy idősek otthonában teljesíthettem az 50 órát, hozzásegített ahhoz, hogy jobban megértetem magam az idősebb generációval, és sokkal jobban meg is értem őket. Korábban antiszociális voltam, de már sokkal könnyebben teremtek kapcsolatot másokkal, amihez szintén hozzájárult az otthonban végzett tevékenységem. Jó érzéssel tölt el az a tudat, hogy segíthettem másoknak. A sokféle tevékenység, amit az otthonban végeztem, hozzásegített a tapasztalatgyűjtéshez és rengeteg élménnyel gazdagodtam.

Sok fiatallal megismerkedtem, akik szintén a közösségi munkát végezték, ezáltal sok új barátra is szert tettem.

A közösségi szolgálat jellemformáló hatással is volt rám. Nagyon hasznos volt számomra, mert közelebb kerültem az emberekhez, és megtanultam, hogy mennyire fontos az empátia. Sok új emberrel ismerkedtem meg, és számos hasznos tapasztalatot szereztem.

Összességében jól éreztem magam!"

 

Jogszabályi háttér (forrás: kozossegi.ofi.hu):


1. 1. Nemzeti köznevelési törvény

(Részlet a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényből)

Részletek a törvényből:

A „közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása." (Értelmező rendelkezés 4.§ (13.) bekezdés)

„A közösségi szolgálat szociális, környezetvédelmi, a tanuló társadalmi környezetének javát szolgáló, anyagi érdektől független tevékenység, amely egyénileg vagy csoportosan, projekt módszerrel végezhető.  Igazolása a projekt megvalósulásának leírását tartalmazó, az egyén szerepét tükröző dokumentumban történik. A felnőttoktatásban és sajátos nevelési igényű tanulók esetében e kötelezettség nem áll fenn. (Részletes indoklás 6.§-hoz)

"Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. A felnőttoktatás keretében szervezett érettségi vizsga esetében közösségi szolgálat végzésének igazolása nélkül is meg lehet kezdeni az érettségi vizsgát. A sajátos nevelési igényű tanulók esetében a szakértői bizottság ez irányú javaslata alapján a közösségi szolgálat mellőzhető." (Az állami vizsgák rendszere 6.§ (4.) bekezdés)

„Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását először a 2016. január 1-je után megkezdett érettségi vizsga esetében kell megkövetelni." (54. Átmeneti és vegyes rendelkezések 97. § 2. bekezdés)


Következtetés:

A közösségi szolgálat beépül a köznevelés rendszerébe kötelező jelleggel. A következő tanévben 9. évfolyamba lépőket már érinti a rendelkezés érettségi előfeltételként.

 

1. 2. A Köznevelési törvény végrehajtási rendelet

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

45. A középiskolában a közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések

133. § (1) Középiskolában meg kell szervezni a tanuló közösségi szolgálatának teljesítésével, dokumentálásával összefüggő feladatok ellátását. A tanuló osztályfőnöke vagy az ezzel a feladattal megbízott pedagógus a tanuló előmenetelét rögzítő dokumentumokban az iratkezelési szabályok megtartásával nyilvántartja és folyamatosan vezeti a közösségi szolgálattal összefüggő egyéni vagy csoportos tevékenységet, amely alapján az Nkt.-ban az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként meghatározott ötven óra közösségi szolgálat elvégzése igazolható legkésőbb a tanuló érettségi bizonyítványa kiadásának időpontjára.

(2) A közösségi szolgálat keretei között

a) az egészségügyi,

b) a szociális és jótékonysági,

c) az oktatási,

d) a kulturális és közösségi,

e) a környezet- és természetvédelemi,

f) a katasztrófavédelmi,

g) az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős

területen folytatható tevékenység.

(3) A tanulót fogadó intézménynek a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott tevékenységi területen minden esetben, a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott esetekben szükség szerint mentort kell biztosítania.

(4) A középiskola a 9-11. évfolyamos tanulói számára lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezi meg vagy biztosít időkeretet a legalább ötven órás közösségi szolgálat teljesítésére, amelytől azonban indokolt esetben a szülő kérésére el lehet térni.

(5) A közösségi szolgálatot az adott tanuló esetében koordináló pedagógus az ötven órán belül - szükség szerint a mentorral közösen - legfeljebb öt órás felkészítő, majd legfeljebb öt órás záró foglalkozást tart.

(6) A közösségi szolgálat teljesítése körében egy órán hatvan perc közösségi szolgálati idő értendő azzal, hogy a helyszínre utazás és a helyszínről hazautazás ideje nem számítható be a teljesítésbe.

(7) A közösségi szolgálat helyszínén a szolgálattal érintett személy segítése alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás időkeretben végezhető.

(8) A közösségi szolgálat során a tanuló naplót köteles vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott.

(9) A közösségi szolgálat dokumentálásának kötelező elemeként

a) a tanulónak közösségi szolgálati jelentkezési lapot kell kitöltenie, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett helyét és idejét, valamint a szülő egyetértő nyilatkozatát,

b) az osztálynaplóban és a törzslapon a kijelölt pedagógusnak dokumentálnia kell a közösségi szolgálat teljesítését,

c) az iskola a közösségi szolgálat teljesítéséről igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad,

d) az iskola a közösségi szolgálattal kapcsolatos dokumentumok kezelését az iratkezelési szabályzatában rögzíti,

e) az iskolán kívüli külső szervezet és közreműködő mentor bevonásakor az iskola és a felek együttműködéséről megállapodást kell kötni, amelynek tartalmaznia kell a megállapodást aláíró felek adatain és vállalt kötelezettségein túl a foglalkoztatás időtartamát, a mentor nevét és feladatkörét.

A következőekben felsorolt jogszabályok rendelkezéseit segítségül szánjuk a közösségi szolgálat megszervezéséhez. A „Segédlet" egyes fejezeteiben hivatkozunk is néhány konkrét elemre, melyet ajánlunk figyelembe venni a közösségi szolgálat iskolai megszervezésekor.


1. 3. Nemzeti alaptanterv

(Részlet a 110/2012. (VI. 4.) kormányrendelet mellékletéből)

Részletek a dokumentumból

Fejlesztési terület - nevelési célok között szerepel, mint kereszttantervi elem:

Felelősségvállalás másokért, önkéntesség

A Nat ösztönzi a személyiség fejlesztését, kibontakozását segítő nevelést-oktatást: célul tűzi ki a hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő emberek iránti szociális érzékenység, segítő magatartás kialakítását a tanulókban úgy, hogy saját élményű tanuláson keresztül ismerik meg ezeknek a csoportoknak a sajátos igényeit, élethelyzetét. A segítő magatartás számos olyan képességet igényel és fejleszt is egyúttal (együttérzés, együttműködés, problémamegoldás, önkéntes feladatvállalás és -megvalósítás), amelyek gyakorlása elengedhetetlen a tudatos, felelős állampolgári léthez.


Életvitel és gyakorlat (9-12. évfolyam) közműveltségi tartalmai között szerepel: Pályaorientáció, közösségi szerepek

„A civil szervezetek céljai, lehetőségei, jelentőségük, néhány ismertebb nemzeti és nemzetközi civil szervezet tevékenysége. A tágabb közösségért (iskola, helyi közösség, település), végzett önkéntes munka lehetőségei és jelentősége, közösségi szolgálat. Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és honvédelmi alapismeretek."


Következtetés:

A legfőbb tartalmi szabályozó dokumentum is tartalmazza az önkéntesség, közösségi szolgálat fogalmakat. Az életvitel tantárgy lehetőséget teremt iskolai szinten az önkéntesség és közösségi szolgálat fogalmának megismertetésére 9-12. évfolyamos diákok számára.


1. 4. Nemzeti Önkéntes Stratégia 2011-2020

(Részlet a 1068/2012. (III.20.) kormányhatározat mellékletéből [I. Helyzetelemzés 1. Az önkéntesség meghatározása])

Részletek a kormányhatározatból

„Az önkéntesség olyan tevékenység, amelyet a személy szabad akaratából, egyéni választása és motivációja alapján, a pénzügyi haszonszerzés szándéka nélkül végez más személy, személyek vagy a közösség javát szolgálva. Sajátos értékeket hordoz magában, amely megkülönbözteti a fizetett munkától. Önmagában jó és értékes, egy mód, mellyel képessé tehetjük a társadalom tagjait, hogy aktív szerepet vállaljanak mind tágabb földrajzi, mind szűkebb érdekközösségekben, mely egyidejűleg hasznos a támogatásra szorulóknak és az önkéntes munkát végzőknek is. Az önkéntesség az egyik eszköze az esélyegyenlőség fejlesztésének, hozzájárul a szegénység, a kirekesztődés csökkentéséhez és a foglalkoztatottság növeléséhez, segíthet a munkanélküliek munkaerőpiacra történő visszatéréséhez, de nem helyettesítheti a fizetett munkaerőt.

Klasszikus értelemben véve az önkéntesség a közösségi gondoskodás, a társadalmi szolidaritás - s ezen belül a karitatív tevékenység - az emberiség fejlődésének alapértékei közé tartozik. Az önkéntességben juthat kifejezésre az állampolgári elkötelezettség és felelősségvállalás össztársadalmi „rehabilitációja" mindazokért, akik a segítségnyújtás érintettjei. Ebből következik, hogy az önkéntes tevékenységvégzés olyan humán erőforrás, amely egyrészt hozzájárul társadalmunk erkölcsi, szociális, kulturális fejlődéséhez, másrészt a gazdaság - nemzeti jövedelemben mérhető - erősödéséhez."

Következtetés:

A közösségi szolgálat és az önkéntesség fogalma elkülönül egymástól a két fogalom azonos elemei ellenére. Mivel nem részhalmaza a közösségi szolgálat az önkéntességnek nem tartozik a Köt. hatálya alá, céljait érdemes összehangolni a hazai önkéntességre vonatkozó nemzeti stratégia célrendszerével.


1. 5. Civil törvény

(Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 159. §-a, amely a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII  törvény módosításáról rendelkezik)

Részletek a törvényből

159. § A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény

a) 2. § (1) bekezdés c) pontjában és 11. § (4) bekezdés a) pontjában a „társadalmi szervezet" szövegrész helyébe az „egyesület" szöveg

b) 3. § (1) bekezdés d) pontjában a „közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezet" szövegrész helyébe a „civil szervezet, közhasznú szervezet" szöveg

c) 11. § (3) bekezdés b) pontjában a „közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezet esetében" szövegrész helyébe a „civil szervezet, közhasznú szervezet esetében" szöveg lép.

Következtetés:

A módosított paragrafus eltörli azt a korlátozást, mely érelmében ez idáig csak és kizárólag a közhasznú és kiemelkedően közhasznú szervezetek fogadhattak önkéntest a Köt. alapján, a civil szervezetek közül. A módosított paragrafus értelmében ezentúl a nem közhasznú szervezetek is önkéntest fogadó szervezetekké válhatnak és érvényesíthetik a törvényben nevesített kedvezményeket. A nevezett módosulás civil szervezetek ezreinek munkájára lehet hatással, ráadásul jellemzően olyanokéra, melyek sok esetben alacsony költségvetésből gazdálkodnak, és nem rendelkeznek jelentős működési költséggel vagy fizetett alkalmazottakkal, azaz a munkájuk nagy részét önkéntesek bevonásával valósítják meg. A módosított paragrafus a civil szervezetek által régóta jelzett anomáliát oldja fel és nyújt lehetőséget a nem közhasznú szervezetek számára is a Köt. alá való bejelentkezésre. Ezentúl a nem közhasznú civil szervezetek is adómentesen tudják elszámolni. az önkéntesek munkája kapcsán felmerült költségeket és járulékokat. A közösségi szolgálat megszervezése is ebbe a körbe tartozhat.


1. 6. Közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény

2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről1

Az Országgyűlés elismeri a társadalom tagjainak szolidaritásán alapuló, az állampolgárok öntevékenységét kifejező, a személyeknek és közösségeiknek más vagy mások javára ellenszolgáltatás nélkül végzett önkéntes tevékenységét. Annak érdekében, hogy e jelentős társadalmi erőforrás a közcélok elérése érdekében is mind hatékonyabban mozgósíthatóvá váljon, az Országgyűlés a jelen törvény megalkotásával meghatározza a közérdekű önkéntes tevékenység alapvető szabályait, továbbá kedvezmények és garanciák biztosításával ösztönözni kívánja az állampolgárok és szervezeteik részvételét a társadalom előtt álló feladatok megoldásában, a közcélok elérésében. A kitűzött célok elérése és a közérdekű önkéntes tevékenységben való társadalmi részvétel jogi feltételeinek megteremtése érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. § (1) A törvény hatálya

a)2a 3. § (1) bekezdése szerinti természetes személynél, jogi személynél, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságnál és egyéni cégnél (a továbbiakban: fogadó szervezet) Magyarországon végzett,

b)3a magyar állampolgár által a 3. § (1) bekezdésének a)-e) pontja szerinti fogadó szervezetnél Magyarország területén kívül (a továbbiakban: külföld) végzett közérdekű önkéntes tevékenységre terjed ki.

(2) A törvény hatálya nem terjed ki

a) az önkéntes véradásra,

b) az önkéntes, illetve létesítményi tűzoltóként végzett tevékenységre,

c) a polgári természetőrként végzett tevékenységre,

d)4a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti közösségi szolgálatra.

...

„A közösségi szolgálat és az önkéntesség fogalma elkülönül egymástól a két fogalom azonos elemei ellenére. Mivel nem részhalmaza a közösségi szolgálat az önkéntességnek, nem tartozik a Köt. hatálya alá, céljait érdemes összehangolni a hazai önkéntességre vonatkozó nemzeti stratégia célrendszerével."

(Megfontolandó részletek a 2005. évi LXXXVIII. törvényből)

Részletek a törvény 3. §-ából

3. § (1) Fogadó szervezet lehet

a) a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzatok társulása és a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulása az általa biztosított közszolgáltatások és katasztrófavédelmi feladatai körében;

b) a nemzetiségi önkormányzat a jogszabályban meghatározott közfeladatai körében;

c) a költségvetési szerv az alaptevékenysége körében;

d) a magyarországi székhelyű civil szervezet, közhasznú szervezet a közhasznú és a működésével összefüggő tevékenysége körében;

e) a magyarországi székhelyű egyházi jogi személy a hitéleti, a közcélú és a működésével összefüggő tevékenysége körében;

f) a jogszabályban meghatározott közszolgáltatásai, vagy e közszolgáltatásokhoz kapcsolódóan a közszolgáltatásait igénybe vevőknek nyújtott többletszolgáltatások körében a magyarországi székhelyű, illetve magyar hatóság által kiadott működési engedéllyel rendelkező, jogképes

fa) szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató, illetve intézmény,

fb) egészségügyi szolgáltató,

fc) közoktatási intézmény,

fd) felsőoktatási intézmény,

fe) muzeális intézmény,

ff) nyilvános könyvtár,

fg) közlevéltár,

fh) nyilvános magánlevéltár,

fi) közművelődési intézmény [az fa)-fi) alpontokban foglaltak a továbbiakban együtt: fogadó intézmény];

g) a nem jogképes fogadó intézmény fenntartója a fogadó intézmény jogszabályban meghatározott közszolgáltatásai, vagy e közszolgáltatásokhoz kapcsolódóan a fogadó intézmény közszolgáltatásait igénybe vevőknek nyújtott többletszolgáltatások körében.

Következtetés:

A fogadó intézmény kiválasztásában szempont lehet, hogy rendelkezik-e már önkéntesek fogadásában tapasztalattal. Nagy előny a közösségi szolgálat kapcsán, ha ilyen tapasztalat van, ez pótolható képzéssel. A szemlélet megléte nélkül viszont a cél meghiúsulhat. A szülő számára is megnyugtató lehet, hogy törvényi háttérrel rendelkező, bejelentett regisztrált szervezetnél végzi feladatát gyermeke. Az egyéni szociális tevékenységek esetén, mint amilyen valakinek az otthonában történő segítségnyújtás (idős, fogyatékkal élő kísérése, számáras történő bevásárlás) esetén a pedagógus felelőssége, hogy akihez a diákok kimennek ne jelenthessenek veszélyt rájuk, a pedagógiai célok csorbát ne szenvedjenek.

Részletek a törvényből (5. §)

5. § (1) A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy, illetve a korlátozottan cselekvőképes nagykorú személy olyan közérdekű önkéntes tevékenységet folytathat, amely megfelel életkorának, testi, értelmi és erkölcsi fejlettségének, illetve képességeinek, valamint amely nem veszélyezteti egészségét, fejlődését és tankötelezettségének teljesítését.

(2) A tizenhatodik életévét be nem töltött önkéntes és a korlátozottan cselekvőképes nagykorú önkéntes közérdekű önkéntes tevékenységet külföldön nem végezhet.

(3) A tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes közérdekű önkéntes tevékenységet 20 óra és 6 óra között nem végezhet.

(4) A tizenhatodik életévét be nem töltött önkéntes által a közérdekű önkéntes tevékenységre fordítható idő nem haladhatja meg

a) tanítási szünet ideje alatt a napi három órát és a heti tizenkét órát,

b) tanítási időben a heti hat órát és

ba) tanítási napon a napi két órát.

bb) tanítási napon kívül a napi három órát.

(5) A tizenhatodik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes által a közérdekű önkéntes tevékenységre fordítható idő nem haladhatja meg a napi négy és fél órát és a heti tizennyolc órát.

(6) A tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes részére a közérdekű önkéntes tevékenység befejezése és másnapi megkezdése között legalább tizennégy óra pihenőidőt kell biztosítani.

Következtetés:

Az időbeli korlátozása a tevékenységeknek védelmet nyújthat a diákok számára. Fontos, hogy ne ingyen munkaerőként kelljen a tevékenységeket végezni, illetve hogy életkorúknak, egyéni sajátosságaiknak megfelelő tevékenységekbe legyenek bevonva a diákok. Szakközépiskolások esetén a szakma is jelenthet orientációt a tevékenységek kiválasztásánál. A szabályozás annak is gátat tud szabni, hogy az intézmény tömbösítés estén túlzott koncentrációval tudja le a feladatot, ezzel veszélyeztetve a pedagógiai célokat.

Részletek a törvényből (8. §)

8. § (1) A fogadó szervezet köteles biztosítani

a) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit,

b) a szükséges pihenőidőt,

c) a közérdekű önkéntes tevékenység ellátásához szükséges tájékoztatást és irányítást, az ismeretek megszerzését,

d) tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes, illetve a korlátozottan cselekvőképes nagykorú önkéntes esetén a közérdekű önkéntes tevékenység folyamatos, szakszerű felügyeletét.

(2) Ha az önkéntes szerződés másként nem rendelkezik, a fogadó szervezet gondoskodik

a közérdekű önkéntes tevékenység ellátása érdekében szükséges utazásról, szállásról és étkezésről.(...)

Következtetés:

A fogadó intézménnyel szükséges egyeztetni a tevékenység feltételeinek biztosítását. Mérlegelés tárgyát képezi, hogy van-e szükség külön szerződés kötésére a fogadó intézményekkel. Ez tisztázhatja az olyan részleteket, mint az utazás, étkezés költségei. Adott esetben ez nem kérdés, de jelenthet problémát a tanórán kívüli tevékenység megszervezésében, kórházi szolgálat esetén például célszerű, mert ez biztosíthatja, hogy minden szükséges szakmai feltétel: felszerelés, felkészítés, támogatás jelen van a programban.

Részletek a törvényből (9. és 10. §)

9. § (1) Az önkéntes köteles

a) a közérdekű önkéntes tevékenységet a vonatkozó jogszabályok, szakmai és etikai előírások, valamint a fogadó szervezet utasításai szerint személyesen végezni,

b) a közérdekű önkéntes tevékenység során tudomására jutott személyes adatot, üzleti és egyéb titkot megőrizni.

(2) Az önkéntes köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül veszélyeztetné.

(3) Az önkéntes nem köteles a fogadó szervezet utasításait teljesíteni, ha annak végrehajtása

a) az önkéntes életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül veszélyeztetné,

b) jogszabályba vagy az önkéntes szerződésbe ütközik.

(4) Ha az utasítás végrehajtása kárt idézhet elő, az önkéntes köteles erre az utasítást adó figyelmét felhívni. Az önkéntes nem felel az általa okozott kárért, amennyiben figyelemfelhívási kötelezettségének eleget tett.

 

10. § (1) Az önkéntes által az önkéntes jogviszonnyal összefüggésben harmadik személynek okozott kárért a fogadó szervezet felel. Amennyiben a kárt az önkéntes felróható magatartása okozta, - az önkéntes szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a fogadó szervezet az önkéntestől követelheti kárának megtérítését.

(2) Amennyiben az önkéntes bizonyítja, hogy

a) a testi sérüléséből, illetve egészségkárosodásából eredő kára,

b) a tulajdonában vagy használatában álló, a közérdekű önkéntes tevékenység ellátásához szükséges dologban a közérdekű önkéntes tevékenység végzésének helyén keletkező kára az önkéntes jogviszonnyal összefüggésben következett be, a fogadó szervezet akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag az önkéntes elháríthatatlan magatartása okozta. A fogadó szervezetnek nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely az önkéntes felróható magatartásából származott.

Következtetés:

A rendkívüli esetekre való felkészülés a program kialakításakor fontos kell, hogy legyen. A programban résztvevő diákok felkészítésében szerepet kell, hogy kapjon.