Mező Ferenc Olimpiai Szellemi Vetélkedő

Újra pécsi győzelem az olimpiatörténeti versenyen!

A PTE GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolája csapata nyerte a 2026-os Mező Ferenc Olimpiai Szellemi Vetélkedőt. Ezúttal Burján Gréta, Földvári-Nemes Zsigmond összeállításban sikerült a dobogó legfelső fokára állni a 8 csapatos országos döntőben, a középiskolásokkal közös mezőnyben. Zsigmond zsinórban harmadszor végzett az élen! A Magyar Olimpiai Akadémia április 25-én Budapesten, a Káldor Kollégium dísztermében rendezte meg a versenyt. A zsűri elnöke Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára volt. Tiszteletét tette a versenyen a kétszeres paralimpiai úszóbajnok, Becsey János is. A feladatanyag óriási volt, a bajnokokon kívül az ezüst – és bronzérmesek eredményeit is ismerni, rendszerezni kellett, képfelismeréssel együtt, és természetesen az 544 olimpiai medália megszerzésének évszámait és helyszíneit is tudni kellett. A tanulásra, gyakorlásra két hónap állt rendelkezésre. A gyerekek példás szorgalmuknak köszönhetően végül nagy tudásra tettek szert, és győzelmüknek köszönhetően Gréta és Zsigmond a kupán, az érmeken és a könyvjutalmakon kívül majd részt vehet a Magyar Olimpiai Akadémia olimpiai témájú nyári táborában is.

2026. 04. 26. Földvári Zoltán – Felkészítő tanár