Iskolánk immár hetedik éve kap meghívást és vesz részt a Pécsi Tudományegyetem 1. Számú Általános Iskolája által szervezett Diákelőadók versenyén. Az ötletgazda, Kanyar Gyöngyi tanárnő idén vonult nyugdíjba, de az általa teremtett hagyományt folytatja a két gyakorló általános iskola, mely egyre népszerűbb mind a diákok, mind mentoraik és a szülők körében is.
Az idei tanévben november 24-én a Tudásközpont adott ismét helyszínt a nívós eseménynek, ahol két szekcióban a két iskolából összesen harmincnégy versenyző mutatta meg előadói készségét. Alsós diákjaink közül hét, a felsősök közül pedig nyolc tanuló mérette meg magát.
Iskolánk tanulói szépen helyt álltak a szoros versenyben.
Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő mentoraiknak, szülőknek!