Ebben a tanévben a Deák napokat a pályaorientációs nappal kötöttük össze, hogy a gyerekeknek minél színesebb, sokrétűbb programjai legyenek. A tanulóknak alkalmuk nyílott arra, hogy az iskola épületét elhagyva ismerkedjenek a városunkban működő cégekkel, vállalatokkal, szervezetekkel. Ennek megszervezésében segítségünkre volt az Iparkamara, így jutottak el idén diákjaink a Tettye Forrásház központjába, a PÉTÁV hőközpontjába, a Strauss Metál Kft. és Kontakt Elektro Kft. fémipari cégekhez. Ellátogatott hozzánk a NAV is, villogós járművekkel, kutyás bemutatóval és intézkedéstaktikai foglalkozásokkal. Ezeket egészítette ki az önismereti tréning, amely a gyerekeket egy megfelelő pálya kiválasztásában segítette.
A program történelmi részében különböző múzeumi foglalkozásokon vettek részt tanulóink. A Klimó Könyvtár és Egyetemtörténeti Gyűjtemény szervezésében könyvkötészettel ismerkedtek az ötödikesek, és a „Szövegekből épülő város” elnevezésű program keretében kollázst készítettek a hatodikosok pécsi költők, írók munkái alapján. A frissen megnyitott Idrisz Baba Türbéje egy török rab levele alapján ismertette meg a hódoltsági Pécs lakóinak életét, körülményeit. A Néprajzi Múzeum adott betekintést a középkori céhek világába.
Művészetek terén szoborvadászatra küldtük diákjainkat, akik térképpel felfegyverkezve fedezték fel a belváros híres alkotásait.
Az egészséges életre nevelés jegyében Krav Maga és Street Dance edzéssel ismerkedhettek, és a PTE Egészségtudományi Kara jóvoltából az elsősegélynyújtásról, újraélesztésről tanulhattak.
Kétféle társadalmi érzékenyítő foglakozás is várta felsőseinket: a Máltai Szeretszolgálat és az Élménylelő Ifjúsági Egyesület hívta fel a figyelmet a szegénységben, hátrányos helyzetben élő gyerekekre.
A tudományokat a Zsolnay Negyed népszerű Varázsóra foglakozása képviselte a programban.
A nyitóprogram fő attrakciója egy flashmob volt, amit - idén először - a felsősök tanultak be és adtak elő az iskola udvarán.
E két nap tervezésekor arra figyeltünk, hogy az élet minél több területét felölelő programokat kínálhassunk a gyerekeknek.
- location7624 Pécs, Őz u. 2.
- location06 72 311 843
- locationinfo@deak.pte.hu